Így tartsd be az újévi fogadalmad

Nálad is minden év elején ugyanaz a forgatókönyv? Célokat tűzöl ki, majd az idő előrehaladtával szépen lassan felhagysz velük és visszatérsz a régi szokásaidhoz? Nem kell, hogy idén is ez történjen. Olvass tovább és tudd meg, hogyan tartsd be az újévi fogadalmaidat!



ITT RONTJÁK EL A LEGTÖBBEN

 

Az emberek többsége különböző fogadalmakat tesz az új évre, viszont amint vége az ünnepeknek és visszatérnek a megszokott hétköznapok, alábbhagy a lelkesedés. Nem véletlen, hogy közel 90%-uk már februárban elbukik.

Az újévi fogadalmak listáját a testmozgással és az egészségesebb életmóddal kapcsolatos ígéretek vezetik, melyek megvalósítása hosszabb időt és több energiát igényel. Ezzel szemben a fogadalmak betartásának átlagos ideje nagyjából 6 hét.

Ahogy azt korábban is megírtuk, a sikertelenség legtöbbször a célok kitűzésénél keresendő. Sokan hajlamosak irreális elvárásokat megfogalmazni magukkal szemben. A siker érdekében viszont érdemesebb apránként elkezdeni a folyamatot, hogy legyen idő belerázódni az új szokásokba.

 

TERVEZZ OKOSAN

 

Létezik egy úgynevezett SMART módszer, mely nagy segítséget nyújt a hatásosabb célkitűzésben. Az angol szavak (specifikus, mérhető, elérhető, releváns, időalapú) kezdőbetűiből álló betűszó egy olyan kritériumrendszert jelöl, melyet követve nagyobb eséllyel vihető sikerre a terv.

Hogyan működik a gyakorlatban?

  1. Tűzz ki egy konkrét célt
    Nevezd meg, mit szeretnél véghezvinni, és mindezt hogyan fogod megvalósítani. Legtöbbször a cél túlzottan általános megfogalmazása a probléma, mivel így nincs egy jól meghatározható végpont. Ahelyett tehát, hogy azt mondod, fogyni szeretnél, fogadd meg, hogy hány kilót akarsz fogyni összesen, majd ezt bontsd le hetekre.

  2. Tedd mérhetővé
    Mind a fejlődés, mind a végeredmény fontos, hogy mérhető legyen. Ha látod, hogy hétről hétre fejlődsz, motiváltabb maradsz és látod a munkád eredményét. Mérd a fogyásod mérőszalaggal, határozd meg, mennyi időt edzel egy nap, vagy kövesd nyomon, hogy ugyanazt a távot mennyi idő alatt futod le.

  3. Légy realisztikus
    Maradj észszerű a tervezésnél - ha például 20 kilót szeretnél leadni, az 1 hónap alatt nem fog sikerülni. Ugyanígy, ha már jó ideje nem mozogtál, nagy eséllyel képtelen leszel hosszabb távot futni a kezdeti időszakban.

  4. Legyen releváns a cél
    Olyan célért küzdj, amely valóban fontos számodra és illeszkedik az értékrendedbe, így hozzájárul a további fejlődésedhez is. A mozgás esetében például nemcsak egy szebb fizikumra, de jobb egészségi állapotra is szert teszel.

  5. Jelölj ki egy határidőt
    Tűzz ki egy konkrét dátumot a cél eléréséig, valamint több kisebb mérföldkövet is jelölj ki, hogy konzisztens maradj.

A kutatók szerint rendkívül fontos a tervek és a fejlődés nyomon követése a sikerhez. Ezt megteheted egy naplóval, de még egyszerűbb, ha egy alkalmazás rögzíti számodra a legfontosabb adataidat.

A Technogym - Training Coach App Activity funkciója nyomon követi a napi aktivitásod: a MOVERGY a MOVE-ok száma alapján mutatja meg a kéthetes aktivitási trendedet, melyet a Wellness Passport tárol el. Telepítsd Apple Watch okosórádra, hogy nyomon kövesd az edzésadataidat is.

Állíts fel célokat, melyhez az App személyre szabott edzéstervet készít számodra:

  • Fitness, hogy formába hozd magad
  • Sport, hogy javítsd teljesítményed tenisz, golf, futás vagy síelés terén
  • Health & Lifestyle, hogy a mozgás által előzd meg az egészségügyi problémákat

Érdekel a Technogym többi digitális szolgáltatása is? Kérdésed van a funkciókkal kapcsolatban? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és mi segítünk!

KAPCSOLAT

Tipptár