Egészségesebb munkatársak, egészségesebb költségvetés

Kutatások alapján elmondható, hogy az Egyesült Államokban naponta átlagosan egymillió munkavállaló hiányzik olyan betegség miatt, amelynek kiváltója a stressz. Könnyű belátni, hogy ez a fajta mentális probléma súlyos veszteségeket okoz a hazai vállalatoknak is, hiszen a betegszabadságok miatt keletkező kiadásokon túl a betegség idején a munkatársak nem tudnak termelni, valamint egy stresszes ember nem képes a munkáját 100%-ban elvégezni.

A munkahelyi stresszt kiváltó tényezők sokrétűek lehetnek. A potenciális stresszorok közé tartozik a túl-, vagy alulterheltség, túlzott vagy irreális minőségbeli elvárások, a nem megfelelő munkakörnyezet (például: zajos helyiségben való munkavégzés, egészségtelen levegő, kényelmetlen szék stb.), nem várt és nagyobb horderejű változások, személyes konfliktus, vagy a karrierlehetőség hiánya, akadály felmerülése egy előrelépésben.

A felkészült cégvezetők már felismerték ezt, és igyekeznek különféle eszközöket biztosítani a kollégák számára annak érdekében, hogy csökkenteni tudják a stresszhatásokat. Ide sorolhatunk különféle egészségügyi szolgáltatásokat, mint amilyen a munkahelyi masszázs, aromaterápiás kezelés, biztosítási program, valamint ide vehetjük a cég területén létrehozott edzési lehetőségeket is.

A testmozgás az egyik legjobb módja a stressz és a szorongás enyhítésének, miközben növeli a magabiztosságot és az önuralmat is.

 

Milyen hatással van a mozgás a stresszre?

 

Ma már számtalan tudományos kutatás bizonyítja, hogy a mozgásszegény életmód rossz hatással van az emberek egészségére és a munkaképességre egyaránt. Azok, akik keveset mozognak, például gyakrabban lesznek betegek, hajlamosabbak az elhízásra és vérnyomás-problémák is kialakulhatnak.

Ezzel szemben a rendszeres és megfelelő testmozgás hozzájárul egy egészségesebb, energikusabb, valamint a munkában is jobban helytálló munkavállalóhoz. A sport erősíti a személy önmotiváló képességét: azok, akik konkrét célok mentén edzenek és egyre magasabbra teszik a lécet, a karrierjükben, munkájukban is hasonlóképp tudnak eljárni.

A jó hír az, hogy gyakorlatilag bármely vállalkozás meg tudja adni a mozgás lehetőségét a munkatársaknak, bármekkora hely álljon rendelkezésre. A nagyobb irodákban, irodaházakban nem ritka, hogy saját fitneszterem van, de kisebb alapterületre is megoldások széles tárháza létezik.

 

Milyen munkahelyen is végezhető edzéstípusokat ajánlunk a stressz csökkentésére?

 

Intervallum edzés: a nagyobb intenzitás miatt remekül alkalmas a stressz csökkentésére, mivel a szervezet endorfinokat, jó közérzetet keltő hormonokat szabadít fel, amelyek fokozzák az energiát és javítják a hangulatot.

Ehhez egy céges edzőteremre van szükség, ahol lehetőség szerint többen is edzeni tudnak egyszerre. A HIIT, vagy HIT-ként is emlegetett mozgás során 20-120 másodperces, intenzív és alacsonyabb intenzitású blokkok váltják egymást. A pihenő szakaszban regenerálódik az oxigénszint, így fel lehet készülni a következő, erőteljes szekcióra.

A Technogym a Skill termékvonalat olimpiai bajnokokkal együttműködve fejlesztette ki. Nem véletlen, hogy a Skill berendezések gyakran képezik a professzionális sportolók edzéseinek kulcsfontosságú elemét, valamint az intervallum edzésekhez is tökéletes eszközparkot biztosítanak.

Köredzés: gyakorlatilag bármilyen edzettségi szinttől el lehet kezdeni a köredzéseket. Súlycsökkentésre, izomépítésre, egészségmegőrzésre is kiváló. Az irányított program gondoskodik a folyamatos fejlődésről és sikerélményről, továbbá a gyakorlatok változatossága leköti az elmét és a testet, így az edzések szórakoztatóbbak lesznek.

A Technogym Biocircuit™ megoldása biztonságos, mégis hatékony sportolási lehetőséget kínál, melyet elsősorban edzőtermekbe ajánlunk bevezetni. Nem mellékesen, mivel csoportos edzésről van szó, csapatépítésre is alkalmas, hiszen a kollégák együtt küzdenek céljaik elérése érdekében.

Erősítés: a tévhitekkel ellentétben nem csak a nagy izomzat építésére javasolt erősítő edzéseket végezni, ráadásul vannak olyan megoldások, amelyek kimondottan kis helyen is elférnek. Amikor súlyemelés történik, akkor nemcsak a test erősödik, hanem az önbizalom és az önértékelés is. Ez a szellemi és fizikai erő felvértezi a szellemet, és ez önmagában is csökkenti a stresszt.

A Technogym Bench felszereltségének köszönhetően több mint 200 gyakorlat elvégzését teszi lehetővé, így akár az ebédszünetben, vagy a munka végeztével mozoghatnak a kollégák.

Futás: klasszikus kardió mozgásforma, ráadásul a kezdők is élvezhetik az eredményét. Mindössze egy jobb minőségű futócipőre, valamint egy Technogym futópadra van szükség. Utóbbi számos szórakoztató és kényelmi funkciót is felvonultat annak érdekében, hogy valóban élvezetes legyen az edzés.

Szeretnéd gazdaságosabban működtetni vállalkozásod azáltal, hogy motivált, kiegyensúlyozott és egészségesebb kollégákkal dolgozol együtt? Vedd fel velünk a kapcsolatot és segítünk!

Díjmentes konzultáció

Tipptár