Ezek a legrosszabb újévi fogadalmak

A újév beköszöntével legtöbben az életmódjukon szeretnének változtatni, így elkezdenek valamilyen diétát vagy edzéstervet, és igyekeznek felhagyni az egészségtelen szokásaikkal. Az első pár hét még a tervek szerint alakul, de az idő előrehaladtával már lankad a lelkesedés, februárra pedig gyakran már kudarcba is fullad az egész. De mi az oka ennek?

 

EZEKET KERÜLD, HA ÚJÉVI FOGADALMAT TESZEL

 

Az esetek többségénél ugyanazok a problémák, melyek nem is a megvalósításnál, hanem már a fogadalomtételnél bukásra ítélik a tervet. Éppen emiatt arra is ügyelned kell, hogyan teszed meg az újévi fogadalmad - ezeket kerüld a siker érdekében:

  1. Irreális célok
    A legtöbben azt a hibát követik el, hogy irreális célokat tűznek ki maguk elé, melyeket rövid időn belül szeretnének elérni. Mikor azonban meglátják, hogy nincs azonnali eredmény, hanem több időre és energiabefektetésre van szükség, el is megy a kedvük az egésztől.

    Érdemesebb a távoli célt kisebb lépésekre lebontani
    , így több lesz a sikerélmény. Ne azt tűzd ki tehát, hogy 10 kilót akarsz fogyni. Sokkal reálisabb és teljesíthetőbb lesz a cél, ha így tűzöd ki: “heti 1 kilót szeretnék leadni” vagy “napi 400 kalóriával eszem kevesebbet”.

  2. Drasztikus változtatások
    Sokan ott rontják el, hogy rövid időn belül drasztikus változtatásokat tesznek az életmódjukban. 100 %-ban egészségesen akarnak étkezni, rendszeresen edzőterembe kezdenek járni, vagy teljesen kiiktatják valamilyen rossz szokásukat.

    Persze ez elsőre nem hangzik rosszul, de hosszú távon nem fenntartható, és mentálisan is megterhelő. Ha előtte nem figyeltél oda az egészségedre, de az újév első napján már drasztikus változtatásokat teszel az életmódodban, jó eséllyel kudarcba fog fulladni a terved. Legyenek tehát fokozatos, de határozott céljaid: kezdd például heti 3 edzéssel, és egyél napi maximum 1 desszertet. Így könnyebben betartható, és kevésbé megterhelő lesz az átállás, miközben apró sikereket érsz el.

  3. “Bűnözés” az újév előtt
    Szinte mindenkire jellemző, hogy az életmódváltás előtt még egy utolsót “bűnözik”: egész nap pihen, és megeszik minden ételt, amit a diéta alatt már nem lehet. Ez azonban inkább árt, mint segít.
    Sokkal nagyobb az esély a sikerre, ha az újévi fogadalmaid már a megelőző hónapokban elkezded “gyakorolni”
    , így sokkal fokozatosabb lesz az átállás, és a változások addigra szokássá válnak.

  4. Mindent vagy semmit mentalitás
    A “mindent vagy semmit” hozzáállás az egyik legnagyobb hátráltató tényező lehet az életmódváltásnál. Ha egyetlen nasi miatt az egész napra feladod a diétát, vagy egy kihagyott edzés után már sorra hagyod ki a többit is, akkor ez rád is jellemző.

    Hosszú távon sokkal sikerre vezetőbb a rugalmas diéta, melybe belefér, hogy alkalomadtán megeszel egy sütit vagy rendelsz egy pizzát. Egyetlen sütemény még nem teszi tönkre az egész napi eredményed, és Te is jobban fogod érezni magad. Ugyanez igaz az edzésre: nem vész oda az eredmény, ha például a fáradtság miatt kihagysz egy edzést. Tudnod kell azonban mértéket tartani, hogy utána visszatérj a megszokott kerékvágásba.

 

ÉRD EL KÖNNYEBBEN A CÉLJAID

 

Könnyebb lesz megvalósítani a céljaidat, ha közben van egy segítőtársad. A Technogym - Training Coach App személyre szabott edzéstervet készít számodra, melyet céljaidhoz, fittségi szintedhez és a fejlődésedhez igazít. Edzés közben motiváló üzeneteket küld számodra, teljesítményadataidat pedig a Wellness Passportban tárolja, hogy nyomon tudd követni a fejlődésed.


Emellett több száz Routines és Sessions videót találsz, ahol célzott gyakorlatsorok és világhírű edzők várnak. Eddz bárhol, saját testsúllyal vagy rendelkezésre álló eszközeiddel - a Technogym App minden esetben a lehetőségeidhez igazítja a programot.

Ösztönözd magad mozgásra otthoni megoldásokkal. Az Excite Live Run még élvezetesebbé teszi számodra a futást: digitális LIVE konzolja különböző motiváló és szórakoztató tartalmakkal lendít át a határaidon. Fedezd fel a többszáz edzésvideót, fuss virtuálisan a legszebb tájakon, vagy nézd a kedvenc sorozatod a HD kijelzőn.

Szeretnél többet megtudni a Technogym otthoni megoldásairól? Vedd fel velünk a kapcsolatot, és szakértő kollégáink minden kérdésedre választ adnak!

Díjmentes konzultáció

Tipptár